Endi bá

Amikor ide költöztünk, akkor ő már ott ült a tolókocsiban, a Vásárcsarnok déli felén. Reggel és este is mindig visszaköszönt. Hiába volt folyton a bolt közelében, sosem kért semmit, de ha mégis, akkor ki akarta fizetni azt a negyed kiló kenyeret, amire szüksége volt. Állandó tartózkodási helye is ott volt, a Markovits Iván utcában, a téglával burkolt, kiemelt növénykazetta mellett. Itt találkozott a többi, szintén hajléktalan ismerőseivel is, akik folyton mellette voltak.

Megtudtuk, hogy ő már régóta itt élt, ezen a helyen. A környék lakói szerették, sokan meleg étellel is kedveskedtek neki. A Batthyány téren lévő hajléktalan szállóra járt rendszeresen tisztálkodni.

Télen, a nagy hidegben nem láttuk, gondoltuk, hogy a közeli hajléktalan szállón húzza meg magát. Tévedtünk. Kórházban volt, mint kiderült, súlyosan cukorbeteg, diétáznia kellene. Erről tavasszal mesélt, amikor újra találkoztunk vele a megszokott helyen.

Ismét több napja, talán egy bő hete nem láttuk a Csarnok mellett. Ma reggel öt mécsest vettünk észre azon a helyen, ahol legelőször és legutoljára is láttuk.

Temetés

A Farkasréti temetőben épp egy héttel ezelőtt volt Kaszab Ákos temetése. Esősből pont akkor váltott át az időjárás naposra, és ez még most is tart.
Az idei év eddigi legmelegebb napja volt a mai. A család apu végső útját verőfényes napsütésben tette meg Szegeden, az Alsóvárosi temetőben. De talán ilyen szép időben könnyebbnek tűnik a búcsú, hisz a borongós, esős idő csak fokozza a rossz érzést.
A mindösszesen 2 órát igénybe vevő ceremóniát követően - szűk családi körben - meglátogattuk a már régóta nem közöttünk élő nagyszülőket is.
Szerencsére ma nem kellett foglalkozni semmivel, hiszen nem volt kötelező jelleggel beütemezve semmi tenni való, így nyugodtan tölthettük úgy a mai napot, hogy azt tegyük, ami jólesik.

Apu

A múlt hét meglehetősen rosszul ért véget: vasárnap óta Ő már nincs közöttünk.

1942. április 30. - 2010. május 30.

A Csillag megszületett

Tudom, hogy a kereskedelmi tévék a különféle show-műsorok sms-einek bevételeiből és a hosszúra nyúlt reklámblokkokból szerzik a bevételeiket. Tudom, nem az a fő cél, hogy az értelmiségi embert a képernyő elé szegezzék, hisz' e rétegnek is meg van az a csatorna, amit nézne. Épp ezért nem is szeretem a főműsor időben történő közvetítéseket nézni, hanem inkább utólag, a net-en játszom le az engem érdeklő programot. Itt nincs reklám és az unalmasnak tűnő részeknél nyugodtan beletekerhetek a felvételbe.
Fura, mert sem a valóságshow-kat, sem a tehetségkutató műsorokat - többek között a fent leírtak miatt - nem szoktam nézni. Amikor bejött hozzánk az első valóságshow, akkor azt figyelemmel kísértem, de nem nyújtott olyan, magával ragadó élményt, hogy a későbbi, naponta jelentkező sorozatokat is nézzem. A TV-ben néhány évvel ezelőtt elindultak a különféle tehetségkutató műsorok is. Ezeknek esélyt sem adtam; mivel egy adást sem néztem végig, így nem izgatott, hogy mi történik legközelebb. De most történt valami...
Még ősszel, vacsora közben háttérzajként a TV-ben a Fókusz ment. Ez a műsor is sokszor tele van értelmetlen, semmitmondó riportokkal, de most a Csillag Születik első válogatásából szemezgettek. Ekkor figyeltem fel egy múzeumi dolgozóra, aki a válogatáson Freddie Mercury-t énekelt. Ez után kezdtem el követni a műsor eseményeit. A válogatásra csak fél szemmel ugyan, de odafigyeltem. Az elődöntő és a középdöntő adásait is így, vagy úgy, de néztem. Amikor tegnap megtudtam, hogy a Csillag születik-et a múzeumi teremőrként dolgozó Tabáni István nyerte, örültem.
Örülök most is, mert úgy érzem ő valóban megérdemli a győzelmet, hisz' állítólag nem akármilyen utat tett meg addig, amíg ide eljutott, hogy végre elérje azt, hogy szeressék őt és elismerjék a tehetségét.
Tudom, hogy valaki életében az ekkora változás nem maradhat következmények nélkül, de remélem, ez a csepeli fiú meg tud maradni alapjaiban olyannak, amilyennek az ország megismerte: a munkája iránt alázatosnak, nem nagyképűnek, olyannak, aki nem csak a pénzt akarja látni, hanem kamatoztatja azt a tehetséget, ami benne van, és adni akar az embereknek valami jót, valami pluszt.

Boldogság

Vajon mi az alapja a boldogságnak?
- nyitottnak lenni új dolgokra,
- kipróbálni minél több mindent,
- örülni a legkisebb jónak is - ezt meg kell tanulni észrevenni,
- elfogadni magamat és mást is olyannak, amilyen,
- szeretni, és érezni, hogy viszont szeretnek,
- az egymással töltött időt megbecsülni...
... talán röviden úgy lehetne leírni, hogy élvezni, észrevenni és kihasználni kell az élet minden pillanatát...
Nem szeretem azt látni, hogy vannak olyanok, akik mindenben csak a rosszat látják és az apró, jó dolgokat észre sem veszik, ráadásul észre sem akarják venni... Azt sem szeretem látni, amikor emberek már jóelőre elutasítanak olyan dolgokat, amiket nem ismernek és nem is akarnak ismerni... Sajnos "szerencsém" van/volt közelről ismerni ilyen embereket, és látom, ez a lehető legrosszabb hozzáállás az élet történéseihez...
A lényeg: én most jól érzem magam - nagyon jól érzem magam!!!

Halál

Furcsa dolog... Úgy érzem ez tabu téma, nem is igazán lehet beszélni róla, mert nehéz..., pedig ugyanúgy az élet része, mint a születés.
Igen, ezt felfogom... De azzal azért elég nehéz megbírkózni - főleg, ha nem sűrűn szembesülök vele - ha olyan ember gyászjelentését olvasom, akivel egy pályázatban indultam két évvel ezelőtt, aki baromi szimpatikusnak tűnt, igaz egy szót sem beszéltünk egymással, de tudtam ki ő, és aki még csak 54 éves volt...

Sors

Vajon létezik a sors? Ha létezik, akkor mekkora mértékig létezik?
Ha minden apró mozzanata meg van határozva az életnek, akkor minek teszünk bármit? Hisz, ha minden rögzítve van (valahol - fogalmam sincs, hogy hol), akkor minek tenni bármit is?
Ha bizonyos dolgokat mi határozunk meg, akkor mik azok a dolgok, amiben szabad választásunk lehet?
Ha semmilyen esemény nincs rögzítve, akkor miért történnek rajtunk kívül álló dolgok, mi, vagy ki határozza meg azokat?