Miközben hazafelé baktatok, egy csomó minden kavarog a fejemben...
Eszembe jutnak olyan emberek, közeli ismerősök, akik határozott véleménnyel rendelkeznek szinte mindennel kapcsolatban, és nem fogadnak be senkitől ettől eltérő álláspontot. Pedig fontosnak tartom azt, hogy hogyha valamiről szentül meggyőződtem, még akkor is kíváncsi vagyok mások véleményére, és ha részben, vagy teljesen egyet értek vele, akkor ennek megfelelően pontosítom, kiegészítem az álláspontomat. Lehet ezt befolyásolhatóságnak nevezni, de úgy látom, hogy egy határozott véleményt nem egyik pillanatról a másikra hozunk meg, hanem egy megismerési folyamat kell hozzá. Így a később érkező ingerek, információk, egyéb, eltérő vélemények csupán pontosítják az eddig szerzett ismereteket. Egy dolgot hitelesen képviselni nem csak a csökönyös ragaszkodással lehet. Szerintem szükséges meghallgatni, megnézni, elolvasni mások szemszögéből is azt a valamit, amiről szó van. Többek között a párkapcsolatokban is ezért fontos a beszélgetés, hisz köztudott: a nők és a férfiak gondolkodása teljesen eltérő.
Vajon néhány ember viselkedése miért tér el jelentősen a megszokottól? Vajon van olyan, hogy megszokott és normális viselkedés? Hogyan lehetnek olyannyira idegesítő emberek, hogy az első szavától a hajam égnek áll? Igaz, néha én is kihozom emberekből egy pillanat alatt az állatot... Hogyan lehet baromi idegesítő viselkedéssel megélni 40-50-60 évet, és hogyan lehet egy közösségben (munkatársak, család, barátok között) sokáig békességben megmaradni?
9 megjegyzés:
A végéhez hozzászólva: néha én is elmerengek, hogy bizonyos emberek hogyan tudják sajátmagukat elviselni...
...néha azon is elcsodálkozom, hogy a körülöttem lévők, hogyan tudnak engem elviselni...
Na ezt nem akartam írni én, mert még azt mondtad volna, ne gondoljak ilyeneket :-D
Pedig így van, néha biztosan elviselhetetlen vagyok...
szerintem meg mindenkinek van más számára elviselhetetlen húzása, pillanata, megmozdulása - csak lehet, hogy épp nem látod, vagy csak ritkábban szembesülsz azoknak az embereknek azokkal a dolgaival
Zita, nem vagyunk egyformák... de nem is kell annak lennünk. Elég, ha toleranciát gyakorolsz azokkal szemben akiket nem tudsz elfogadni. ... ... a párkapcsolatban nem csak a beszélgetés a fontos, hanem az is, hogy azonos legyen a szeretet-nyelvetek...
Igen Zoltán, tudom, hogy nem vagyunk egyformák... De csak azért nem fogom elfogadni a gyilkolást, hazugságot, csalást... stb., mert az más mint a megszokott...
Szeretet-nyelv: igen, ez a kifejezés az, amit már régóta kerestem!!! :)
Zita, a tolerancia nem elfogadást jelent, csak megtűrést. Az elfogadás azt jelenti, hogy egyetértesz valamivel. Egy kérdés: amikor valami felbosszant téged, akkor jobban érzed magad, ha mérges vagy? Szerintem ilyenkor a mérgelődésre szánt időt másra is lehetne használni.
Lehet, hogy nem érzem jobban magam mérgesen. De próbálok olyan hibáimon változtatni - több-kevesebb sikerrel - ami pl. engem is felbosszant, ha másoktól azt látom.
Egy idézetet találtam (talán közhelynek is tűnhet), ami egész jól passzol a 2. és 3. hozzászóláshoz:
"Szeretlek, és elfogadlak olyannak, amilyen vagy!
Milyen szép és szívmelengető ezt hallani, vagy akár mondani egy általunk szeretett embernek. Vajon miért olyan nehéz ugyanezt saját magunknak kijelenteni?
Tudjuk például a tükörben a saját szemünkbe mondani, hogy „szeretlek, és elfogadlak olyannak, amilyen vagy!”?
Ha én nem szeretem magam, hanem folyton kritizálom és kifogásolom a külsőmet, a viselkedésemet stb., akkor a többiek hogyan tudnának szeretni engem? Bárkit könnyebben elfogadunk és támogatunk, mint saját magunkat. Igaz?"
(http://www.nlcafe.hu/ezoteria/20081112/szeretlek_es_elfogadlak_olyannak_amilyen_vagy)
Megjegyzés küldése