Itt, Szegeden ma 17 °C volt és hét ágra sütött a nap.
A házban áll a feldíszített fenyő, alatta még néhány ajándék, mely még kibontásra/átadásra vár. Talán csak ennyi, meg a szokásos, évente egyszer, karácsonykor fogyasztott töltött káposzta, és az a sok bugyuta tv-műsor az, ami a karácsonyra emlékezetet.

Karácsony 2009.

Minden egyes kedves ismerősömnek az idei évben is nagyon békés és

kívánok!

Tegnap este volt az iroda nagy, karácsonyi összejövetele, ami jó esetben az év utolsó munkanapjára esik. Nekem ez most nem így jön össze, mert holnap még megnézem, hogy mi a helyzet a munkahelyen és van-e még valami elintézendő, elintézhető ez évi feladat.

A Csillag megszületett

Tudom, hogy a kereskedelmi tévék a különféle show-műsorok sms-einek bevételeiből és a hosszúra nyúlt reklámblokkokból szerzik a bevételeiket. Tudom, nem az a fő cél, hogy az értelmiségi embert a képernyő elé szegezzék, hisz' e rétegnek is meg van az a csatorna, amit nézne. Épp ezért nem is szeretem a főműsor időben történő közvetítéseket nézni, hanem inkább utólag, a net-en játszom le az engem érdeklő programot. Itt nincs reklám és az unalmasnak tűnő részeknél nyugodtan beletekerhetek a felvételbe.
Fura, mert sem a valóságshow-kat, sem a tehetségkutató műsorokat - többek között a fent leírtak miatt - nem szoktam nézni. Amikor bejött hozzánk az első valóságshow, akkor azt figyelemmel kísértem, de nem nyújtott olyan, magával ragadó élményt, hogy a későbbi, naponta jelentkező sorozatokat is nézzem. A TV-ben néhány évvel ezelőtt elindultak a különféle tehetségkutató műsorok is. Ezeknek esélyt sem adtam; mivel egy adást sem néztem végig, így nem izgatott, hogy mi történik legközelebb. De most történt valami...
Még ősszel, vacsora közben háttérzajként a TV-ben a Fókusz ment. Ez a műsor is sokszor tele van értelmetlen, semmitmondó riportokkal, de most a Csillag Születik első válogatásából szemezgettek. Ekkor figyeltem fel egy múzeumi dolgozóra, aki a válogatáson Freddie Mercury-t énekelt. Ez után kezdtem el követni a műsor eseményeit. A válogatásra csak fél szemmel ugyan, de odafigyeltem. Az elődöntő és a középdöntő adásait is így, vagy úgy, de néztem. Amikor tegnap megtudtam, hogy a Csillag születik-et a múzeumi teremőrként dolgozó Tabáni István nyerte, örültem.
Örülök most is, mert úgy érzem ő valóban megérdemli a győzelmet, hisz' állítólag nem akármilyen utat tett meg addig, amíg ide eljutott, hogy végre elérje azt, hogy szeressék őt és elismerjék a tehetségét.
Tudom, hogy valaki életében az ekkora változás nem maradhat következmények nélkül, de remélem, ez a csepeli fiú meg tud maradni alapjaiban olyannak, amilyennek az ország megismerte: a munkája iránt alázatosnak, nem nagyképűnek, olyannak, aki nem csak a pénzt akarja látni, hanem kamatoztatja azt a tehetséget, ami benne van, és adni akar az embereknek valami jót, valami pluszt.

A ma délután hihetetlen élményekkel gazdagított, hiszen a 4-es metró eddig elkészült alagútjának Kálvin tértől Szent Gellért térig történő bejárásán lehettem. A képen a kis csapatunk épp a Kálvin tér és a Fővám tér közötti szakaszon sétál éppen.
A felszíntől 30,0 m mélységben lévő metróvonalon láthattam a Kálvin tér, a Fővám tér aluljárószintjét, valamint a Szent Gellért tér készülő metróállomását is. Láthattuk azt a kisvonatot is, amelyik az alagút betonköpenyét (tübbingjeit) szállítja az épülő vonalszakaszra, majd ugyanez a vonat a fúrópajzsnál kitermelt talajt visszaviszi a Gellért térhez, ahonnan elszállítják.
Utunkat a Szent Gellért térnél fejeztük be, ahol a 2 órás sétát követően már kezdett mindenki fázni egy kicsit, de az élmény simán megért ennyi "áldozatot". :)

Minden évben, karácsony előtt van egy kisebb, irodai összejövetel, ami szerintem azt a célt szolgálja, hogy legyen még az előtt valami jó, hogy megkezdődik a stresszel és káromkodással teletűzdelt utolsó irodai munkahét.

Portugál

Szerda este a Katona József Színházban a Portugált néztük meg. A darab fő helyszíne egy vidéki kocsma, mely hangulathoz természetesen hozzá tartozik a káromkodás is. A poénokkal is teletűzdelt két felvonásos előadás elfeledtedte a mindennapok gondolatait, így baromira örülök annak, hogy kötelező irodai kultúrprogramként elmentünk megnézni ezt a hétköznapi környezetben játszódó darabot.

Kezd már kicsit év vége hangulat lenni az irodában:
bizonyos pillanatokban totális az idegbaj amiatt, hogy vajon mit lehet még idén kidokumentálni, leegyeztetni, elintézni;
bizonyos pillanatokban meg már szusszanós a helyzet, hisz' lassan itt van a szokásos, minden évben megrendezett karácsonyi összejövetel is...

ABC-ben

Néhány nappal ezelőtt kiürült a dezodoros flakonom, újat akartam venni. Be is mentem egy közeli boltba, de az összes dezodor a legfelső polcon volt. Ha egyedül lettem volna le sem tudtam volna venni egyiket sem.
Hogy is van ez? Miért van ez?

Most az egyszer nem szállnék vitába azzal, aki azt mondaná, hogy nagy az arcom. Most olyan nagy, hogy úgy nézek ki, mint egy túlméretes rágcsáló...
Tegnap ugyanis az lett volna a programom, hogy a fogorvos megszabadít a jobb felső bölcsességfogamtól... De ez nem igazán akart összejönni, mert a fogam a vártnál is ragaszkodóbbnak mutatkozott, így a fogó többször lecsúszott a fogamról, és nekiütközött belülről az arcomnak. Szóval a tegnapra tervezett akció félbe maradt és úgy tűnik, hogy a hétvégét ilyen, félig bedagadt fejjel kell eltöltenem, miközben antibiotikumot szedek és kamillával öblögetek.

Már egy jó ideje zajlik az utcánkban az útburkolat felújítása, talán e hónap közepére be is fejezik, amit elkezdtek.
Már a múlt héten leaszfaltozták az útburkolatot és a járdákat.
De ma nem az órára ébredtünk, hanem a légkalapács hangjára. Még félálomban voltam és nem is tudtam összerakni magamban, hogy mi lehet ez az egész, de miután felkeltem láttam, hogy a napokban aszfaltozott úttestet bontják fel, a képen látható módon.

Ma este már világossá vált, hogy mi ez az egész: a háztömb közepén fekvőrendőrt alakítottak ki kockakövekből. Szóval ezért kellett megbontani az új burkolatot. Vajon ezt nem lehetett előbb tudni? Tényleg csak én érzem úgy, hogy sántít kicsit ez a sorrend?

Macskák

Sok-sok éve szerettem volna már megnézni a Macskákat. Még középiskolába jártam, amikor a Szegedi Szabadtéri Játékok főpróbáján ezt a musical-t láthattam. Itt, Budapesten, a Madách Színházban 1983 óta játsszák, de időközben már fel is újították a darabot. Az első felvonás kicsit ismeretlennek tűnt, olyan volt, mintha csak minden második dal lenne ismerős. Talán ez is a felújításnak köszönhető? Nem tudom. Ahhoz sem vagyok hozzászokva, hogy a színészek lejöjjenek a nézőtérre és kommunikáljanak a közönséggel. Minden esetre örülök, hogy végre ismét láthattam ezt a Webber darabot.