Majd csak egy hónap múlva lesz karácsony, de már mindenki megrohamozta és letámadta az üzleteket, Budaörsön az áruházak előtti parkolók teljesen megteltek autókkal. Állítólag hatalmas a válság, mégis mindenki, mindenhol vásárol. Ez az, amit nem szeretek, hogy az emberek számára szinte már nem is szól másról ez az ünnep, csak a szépen becsomagolt, drága meglepetésekről. És ami a legrosszabb, hogy nem lehet nyugodtan megvásárolni a mindennapokhoz szükséges dolgokat.

A vasárnap óta tartó orrfolyásom talán végre enyhül, bár a szám és az orrom már rojtos a min. 200db/4nap pzsfogyasztás hatására. Eddig levegőt sem kaptam, és még a fülem is be volt dugulva. Úgy érzem, hogy végre ismét kezdem nem csupán külső szemlélőként érzékelni a körülöttem folyó dolgokat. Így legalább talán élvezhetek is valamit a holnapi borkóstolásból és az esti színházi előadásból, ami miatt a munkatársakkal Egerben töltjük a péntek délutánt és estét.
Lassacskán az év végi program is körvonalazódik. És még a végén az is megeshez, hogy még idén megregulázom a sílécem, és összebarátkozunk egymással - legalábbis akkor, ha addig nem töröm nyakam egy belvárosi vega kajálda lépcsőjén...

Ilyen szerencsére már régen volt: szombaton bent voltam az irodában. De csupán másfél órát kellett bent töltenem.
Nagyon megörültem, amikor egyik barátom mutatott egy helyet, nem messze a Nyugatitól, ahol végre tudtam magamnak venni egy kabátot a síeléshez. Tök jó kis kabát, sokféle belsőzsebbel (telefonnak, egyéb dolognak és síszemüvegnek), ráadásul harmadannyiba került, mint amennyit gondoltam, hogy rá kell szánnom. És amint az új kabátommal a kezemben kisétáltam a bolt ajtaján, már elkezdett szállingózni a hó is.
De már érzem, hogy a téli időjárással párhuzamosan beköszöntenek az orrfolyásos, köhögős napok is. :(

Néha (általában mindig) tahó vagyok. Olyankor is pl., amikor nem tudom megállni a röhögést; hisz' van nem egy, és nem két olyan ember, aki képes a viselkedésével mosolyra fakasztani...

Vajon az tahóság, ha van egy minden alkalommal változó csoportlétszámú közösség (múlthéten 8-an voltunk, ezen a héten meg 13-an), és a csoport egyik tagja vásárol többieknek 10 db kis emléket külföldön, amiket majd odaajándékoz nekik; erre az egyik arc felháborodik, hogy vajon neki miért nem jutott... Szerintem az: tahóság! Az ajándékozó meg van annyira "agyament" (persze a legjobb értelemben), hogy azt mondja, hogy a legközelebbi alkalommal elhoz egy ugyanilyen apróságot a nővérétől annak az embernek, aki elkezdett irígykedni a többiek ajándékára. Komolyan nem értem, hogy hogyan lehetnek felnőtt emberek olyanok, mint egy 5 éves.

Nálam annyira rossz sorsuk van a virágoknak, hogy éjjel a nyíllevél (Syngonium podophyllum) megpróbálkozott egy öngyilkossági kísérlettel - a konyhában lévő polcról a mélybe vetette magát, - így a konyha padlójáról sikerült csak összeszednem.

TECSÓ

A képen a két mangalicából készült - a cimke alapján 200 g-os - termék között 2 db különbség fedezhető fel (bár az egyik nem látszik):
- a két kenőmájas mérete különböző - igaz, perspektívikus torzulásnak is tekinthető lehetne, de sajnos nem...
- a két kenőmájas súlya is különböző - a zöldséges részlegnél lévő mérlegen a kisebbik csomagolásban csupán 0,155 (!!!) kg a májas, majd' 1/4-del kevesebb, mint amennyinek lennie kellene
Azonban a cimkén lévő súly egyező, a két termék ára is azonos.
Sajnos nem az a szerencsés helyzet állt elő, hogy ugyanolyan árért többet kapunk... :( Úgy látszik már ennyire nyíltan is megengedett a rablás.

A mai reggelen sikerült verőfényes napsütésre ébrednem. Talán ez hiányzott már a hétvégén is? Nem tudok elég korán elindulni a munkahelyről ahhoz, hogy amikor kilépek az iroda ajtaján még az utcán világos legyen - ez azért egy kicsit lelomboz.

Jönnek felém az információk a változtatási szándékokról, ilyenekről pl.:
- Valutaváltás megadóztatása.
- Nagyszerű, vízummentesség van az USA felé! Azonban mégsem tehetem meg, hogy fogom magam, vásárolok egy repülőjegyet, kézhez veszem az útlevelem, és már indulok is, mert még a repülőjegy megvásárlása előtt kötelező az elektronikus regisztráció az USA-ba utazóknak. Az ESTA (Electronic System for Travel Authorization) 2009. januárt 12-én lép érvénybe. De ez is olyan, mintha vízumot kellene igényelni, mert vagy megengedik az USA-ba utazást vagy nem.
- A cigányok nem fogadják el a Borsodi cigányvajdát, mert az - a cigány képviselők szerint - nem a romák érdekeit védi. Vajon miért is nem? Mert Lakatos Attila azt mondja, hogy a cigányok ne lopjanak, hanem dolgozzanak?

Hogy is van ez?

Jó, amikor nyugodtan csinálhatom a dolgom, és nem szól bele senki. Jó mások véleményét meghallgatni és az esetleges félreértéseket is tisztázni. És jó minden nappal új ismeretekre szert tenni. Jó néha azzal szembesülni, hogy milyen kicsi a világ. Néha jó minden napra programot szervezni, de az is jól esik, ha egy kis időt pihenéssel tölthetek. Jó dolog azzal az emberrel tölteni az időt, akit szeretek, de jó az is, amikor hazavárhatom, vagy épp én jöhetek úgy haza, hogy ő már itt van.

Idén végre talán semmi nem állít meg a - 16 éve valami okból mindig húzódó - vágy beteljesülésétől, hogy megtanuljak síelni: a cipőt és a lécet sikerült beszereznem tegnap a Hó-Show-n, már "csak" ruhát kell venni.
A Vapiano új ajánlattal - strucchusis, tökszószos, cukorborsós tésztával - állt elő, egész jó de a Carbonara-t nem sikerült feledtetnie.
Az IMAX-ban a Galapagos csodálatos képeket, és jópofa állatokat mutatott be, de talán a 3D-s elem elég kevés volt a filmben, legalábbis, ha a T-REX: Vissza a krétakorba c., szintén 3D-s filmet veszem alapul.
Ma ismét sikerült összefutnom a Nyugatinál egy idegbajos barommal: már a vonat mellett voltunk, sétáltunk a vagon felé, amikor elviharzott mellettünk egy magában dúló-fúló pacák, miközben azt moromolta maga elé: "nem hiszem el, ennél nem lehetne lassabban menni?" Megjegyzem: a vonat indulásáig még 20 perc volt hátra...

Miközben hazafelé baktatok, egy csomó minden kavarog a fejemben...
Eszembe jutnak olyan emberek, közeli ismerősök, akik határozott véleménnyel rendelkeznek szinte mindennel kapcsolatban, és nem fogadnak be senkitől ettől eltérő álláspontot. Pedig fontosnak tartom azt, hogy hogyha valamiről szentül meggyőződtem, még akkor is kíváncsi vagyok mások véleményére, és ha részben, vagy teljesen egyet értek vele, akkor ennek megfelelően pontosítom, kiegészítem az álláspontomat. Lehet ezt befolyásolhatóságnak nevezni, de úgy látom, hogy egy határozott véleményt nem egyik pillanatról a másikra hozunk meg, hanem egy megismerési folyamat kell hozzá. Így a később érkező ingerek, információk, egyéb, eltérő vélemények csupán pontosítják az eddig szerzett ismereteket. Egy dolgot hitelesen képviselni nem csak a csökönyös ragaszkodással lehet. Szerintem szükséges meghallgatni, megnézni, elolvasni mások szemszögéből is azt a valamit, amiről szó van. Többek között a párkapcsolatokban is ezért fontos a beszélgetés, hisz köztudott: a nők és a férfiak gondolkodása teljesen eltérő.
Vajon néhány ember viselkedése miért tér el jelentősen a megszokottól? Vajon van olyan, hogy megszokott és normális viselkedés? Hogyan lehetnek olyannyira idegesítő emberek, hogy az első szavától a hajam égnek áll? Igaz, néha én is kihozom emberekből egy pillanat alatt az állatot... Hogyan lehet baromi idegesítő viselkedéssel megélni 40-50-60 évet, és hogyan lehet egy közösségben (munkatársak, család, barátok között) sokáig békességben megmaradni?

Oly' sok dolog történik mostanában, hogy lassan már én sem tudom fejben tartani mindet.
Múlt: rossz, amikor olyasmire kell rájönnöm, hogy volt az életemnek egy időszaka, amire talán kár volt annyi erőt és energiát pazarolni, talán az egészbe belekezdeni is kár volt... Bár kitörölni már nem tudom a múltban történt eseményeket, és amikor csak lehet, szeretek a jó dolgokra emlékezni, de néha - primitív, agyatlan, szociálisan fejletlen embereknek köszönhetően - ez nehezen megy... Nem is hittem volna, hogy többdiplomás ember tud olyan mélyre süllyedni, amihez hasonlót elképzelni sem tudtam volna...
Barátság: valami megfoghatatlan, és amiből őszinte, igaz csak nagyon ritkán akad. De a mondvacsináltakból - köszönöm - nem kérek!
Utazás: kikapcsolódást és sok megismerni valót magában hordozó, otthontól távol töltött idő. A Veszprémben töltött hétvége is rengeteg jó tapasztalattal ajándékozott meg: finom ebéd odafelé; kellemes, tiszta, barátságos, vendégszerető szállás; éjszakai városnézés; rég nem látott ismerőssel "barátkozás"; szépen karban tartott 50 éves állatkert; finom ebéd hazafelé...