Végre ismét kezdenek rendeződni a dolgok körülöttem:
- Két hétvégémet is eltölthetem úgy, hogy nem kell statika házit készítenem.
- A munkahelyi loholás is kezd alább hagyni (igaz, nem tudom meddig).
Talán lassan szusszanhatok egy jót, és kicsit kikapcsolhatok. Általában nem bírom azokat a helyzeteket, amikor többfelől jön a nyomás. Stresszes, amikor a suli is nyomaszt és a munkahelyen is meg kell felelni, mert a határidő közeledik, és emiatt le is kell tenni valamit az asztalra...

Milyen igaz, ami most az egyik tévéműsorban szóba kerüt... Ez idézte elő belőlem az alábbi gondolatmenetet: nem mindegy, hogy milyen környezetben - hol és kik között - teszem a dolgom (főzök, takarítok, élvezem az életet úgy, hogy közben nincs lelkiismeret furdalásom). Egyáltalán nem mellékes milyen emberek veszik körbe az embert, amikor tesz-vesz, és az sem mindegy, hogy mennyire fogadják el a másikat olyannak amilyen.
Rájöttem arra is, hogy hogyha jól érzem magam pl. a konyhában főzés közben, akkor az étel is jobban sikerül. Régebben, amikor még kényszernek éreztem a sürgés-forgást a tűzhely körül akkor nem esett olyan jól az általam készített étel, mint most, amikor jólérzem magam, és szinte játéknak fogom fel a kajagyártást.

Talán kezdek az utóbbi időben másképp látni dolgokat, ahhoz képest, mint ahogy néhány évvel ezelőtt láttam. Talán kezdem én is jobban elfogadni az embereket, és úgy érzem, így a saját életem is megkönnyítem azáltal, hogy nem parázok a többiek hülyeségein, amik lehet, hogy nem is hülyeségek, csak nekem tűnnek annak.

Arra is rájöttem, hogy nem szabad húzni-halasztani a dolgokat, nem szabad homokba dugni a fejem és várni, mert van olyan, amikor pusztán a várakozás nem hoz megoldást. Jobb előbb túlesni azokon a dolgokon, amiken úgyis túl kell esni. Lehet szó egy megbeszélésről/beszélgetésről, egy telefonhívásról, egy ügyintézésről, bármiről...

Hogy mi fontos még? Fontos megbeszélni dolgokat, hisz ebből lehet érteni. A duzzogás, a szótlanság nem old meg semmit, sőt...!!! Ha az egyik fél beduzzog, azzal sajnos nem csak saját magával tol ki, de nagyon, hanem saját magával is, hiszen egy önként felvett álarcot kell fent tartani magán.

Meggyötörten, fáradtan, nyűgösen, de végre hazaértem a munkából. Végre nem vár más, csak az izgalmas statika - mint mindig... Holnap zh - az első, ebben a félévben... Nem is lenne semmi probléma ezzel az egésszel, ha lenne valami haszna annak, hogy megtudom állapítani egy tartóról, hogy az statikailag határozzott-e, vagy nem... Jó lenne, ha a műegyetem a valódi, gyakorlati életre készítene fel. De a képzés - amire járok - nem olyanoknak szól, akik még egy percet sem dolgoztak a gyakorlatban. A képzésen résztvevők közül már mindenki dolgozott/dolgozik a gyakorlatban, vagy tervezésben, vagy kivitelésben. Ígyhát nem mi vagyunk azok, akiknek be lehet dumálni, hogy az itt tanulnaknak még hatalmas hasznát vesszük a jövőben.
Holnap estefelé végre szusszanhatok egyet - már alig várom! Csak addig éljem túl valahogy...

Épül a 4-es metró - hurrá!!!

Ahogy munkából jöttem hazafelé, már azon is kicsit elkezdtem bosszankodni, hogy hogyha időben, azaz akkor lépek le, amikor a többi ember is hazaindul a munkahelyéről, akkor tömött busszal jöhetek csak el a Baross térig. De nekem nincs is okom mérgelődni, hisz nem babakocsival szállok fel a BKV járatára. Most ugyanis egy anyuka megpróbált felszállni a 7-es buszra, de nem jutott el a babakocsisok részére fenntartott helyig, mert a tömeg nem engedte oda, így kénytelen volt az ajtónál megállni.
Az imént leírt eset még semmi ahhoz képest, ami a Baross téren várt. A Baross térről a Bethlen Gábor utcán szoktam hazafelé jönni, de reggel óta lezárták a Bethlen utca és a belváros felé közlekedő buszmegálló közötti rövid útszakaszt. Igen, nagyon örülök a metróépítésnek!!! (Végre nem csak akkor szembesülök azzal, hogy épül a 4-es metró, amikor a BME épületeit szeretném megközelíteni.) Ennek köszönhetően tennem kellett egy "kis" kerülőt, mely kb. 5 perccel növeli meg a buszmegálló és a lakásom közötti utat. És nem elég, hogy hosszabb az út hazáig, de nincs is kiépített gyalogos forgalomra kiépített rész a kerülő úton.

Időközben kiderült, hogy szerencsére csak ideiglenes volt a leírt állapot és mégsem kell 5 perces kerülőt tenni a buszmegállóig. :) Akkor mégiscsak hurrá!!!

Ma szinte alig történt valami, mégis egy csomó felmerülő dolog van bennem:
Végre sikerült a hivatalos munkaidő végén elhagynom a gyárat, így még világosban értem haza. De meglepődtem, hogy egy kicsit furcsa hatása van a bejárati ajtónak és rájöttem, hogy az a furcsa, hogy végre világosban értem haza a munkából, és így láthattam az ajtó fehér színét... Hm... Talán sűrűbben kellene kevesebb ideig bennmaradni dolgozni?

A mai nap is kicsit feszülten telt- sok volt a teendő: munka - suli - munka... sokáig.
Ilyen helyzetekben talán mégjobban esik a meglepetés, az kizökkent kicsit a robotolásból, és ez persze piszok jó!!! :)

A mai nap kicsit tömör volt: reggel tárgyalás, majd egész nap dokumentálás, de még hátra van egy kis sulival foglalkozás is... :)
Hogy nekem milyen nagyon jó!

Végre el tudtam szabadulni a városból néhány órára, így voltam végre kicsit szabad levegőn, és nem csak a belvárosi szmog jutott a tüdőmbe. Igaz, csak késő-délután, vagy inkább kora este - de még világosban - indultunk útnak. Megkerültük a Velencei tavat, majd visszatértünk a zűrzavaros Budapestre, itt egy gyors pizza a Fehérvári úton, majd indulás a Keleti felé: Lágymányosi híd -> Könyves Kálmán körút -> Üllői út -> Orczy út -> Fiumei út -> Rottenbiller utca, így szerencsére sikerült elkerülni a város azon részeit, ahol bármiféle felfordulás lehetett. Igaz, a Rákóczi út felett átívelő felüljárónál igy is belefutottunk egy szemből jövő, szirénázó rendfenntartókból álló kocsisorba.
Vasárnap: órára kelés 11:00-kor, de csak azért, hogy ebédre átérjünk Budára.
Rájöttem hétvégén, hogy jó dolog átaludni a szombat és vasárnap délelőttöt, de... De ha túl sokat alszom, akkor nemcsakhogy elszúrom a fél napomat, de még fáradtabb is leszek, mint voltam. Megpróbálom kitapasztalni, hogy mi az optimális alvásigényem - hogy választ mikor kapok, azt egyelőre nem tudom...
Most kissé fáradt vagyok, hiszen kicsit hosszúra sikeredett a mai munkanap: reggel 9-től 20:30-ig bent voltam. Szerencsére nem volt idegbaj... De volt születésnap-ünneplés: betöltötte ismét egy ismerős a harmadik X-et! A munkahelyen legközelebb én lépek a 30-on túliak társaságába... Ismét változik majd valami, csakúgy, mint amikor már a 20-as éveimbe léptem - valami más lett, ami megmagyarázhatatlan...
Kora reggel vár a munka, úgyhogy teszek-veszek itthon most még valami hasznosat, még mielőtt bedőlök az ágyba.

Hihetelen, hogy milyen témák vannak a híradóban:
Tanárverés
Azt mondják, egyre gyakrabb a tanárverés... Hm. Meglepő... Mostanában a hírekben egyre gyakrabban hallhatók ezek a dolgok... Vajon tényleg csodálkozni kell, ha a szülő kezet mer emelni a tanárra? Szerintem a hírekben leadott események is közrejátszanak abban, hogy az emberek meg mernek tenni dolgokat, persze erre csak bizonyos emberek érzékenyek. A kereskedelmiTV belediktálja az emberbe, hogy mit kell tegyen...
Orvoshiány, felháborodott betegek
Félelem a holnapi (márc. 15-e) naptól, a balhétól, kordon-hegyek a belvárosban
Már előre csinálják a fesztivált, hátha lesz valami esemény...
Blaskó Péter tiltakozik, és nem veszi át a Kossuth-díjat
Ő most a Magyar Köztársaság ellen lép fel...
Sikkasztás
Mozgássérültek parkolóhelyeinek elfoglalása
Ez a téma engem is valóban felháborít. De sajnos nem ez az egyetlen dolog, amikor érezhető a másikon való átgázolás. Ez mindennapi probléma - sajnos... Arra is fel kellen hívni a figyelmet, hogy vajon hány olyan lakó-, vagy középület van, ahol az akadálymentesítés megvalósult... Vajon egy tólókocsival, vagy babakocsival hogyan lehet igénybe venni a BKV szolgáltatásait? Néha erre is figyelni kellene, és nem csak legyinteni. Nem tudom mennyi igazságalapja lehet annak a gondolatomnak, hogy azért lehet külföldön több mozgássérültet látni, mert sokkal jobban figyelnek rájuk az emberek - több helyen biztosítják az akadálymentes megközelítést, több olyan eszközt lehet kereskedelmi forgalomban, mely megkönnyíti a rászorulók mozgását, közlekedését.

Hogy mi borít ki pontosan? Az, hogy nincs más a hírekben, csak síránkozás, bánkódás, azaz csupa negatív hír. Hiszen biztos lennének boldogítóbb események is... Talán ezek is hozzájárulnak az emberek arckifejezéséhez? Ahhoz, hogy szinte mindegyik ember az utcán bánatos, szomorú és elkeseredett?

Problémák

Boldog vagyok, ha egy nézeteltérés nem sértéssel végződik, hanem a hibás fél (felek) beismerik, ha hibáztak - ez fontos. Hisz nem hiszem el, hogy folyton csak a másik hibázhat - ilyen nincs!!!
Minden kapcsolatban vannak felmerülő problémák, melyek lehetnek kisebbek, vagy nagyobbak, csak az nem mindegy, hogy hogyan történik a problémamegoldás...
Fontos a közös hang megtalálása!

Fáradt vagyok - nemkicsit... Ráadásul reggel korán kell kelnem, mert a rajztanár nem tűr késést az óráról, majd irány a "gyár", majd újra suli, aztán ismét meló... 17.55-ig...
Ha ismét kicsit letisztul körülöttem a zűrzavar, akkor majd talán összeszedettebb leszek - nem úgy, mint most...

BME

Órarend szerint 17.15-től éptöri előadás, beértem majdnem fél hatra, majd kiderült, hogy nem negyed órát, hanem egy egész órát késtem, azaz több, mint az előadás feléről lemaradtam, mert múlt órán megegyeztek a többiek a tanárral, hogy kezdődjön előbb az óra. Két hete (azaz az előző órán) viszont betegen feküdtem itthon, így nem mentem be az órára - hiszen csak a mosdóig jutottam el - ennek köszönhetően nem értesültem erről a szervezésről... Köszönjük, hogy ennyire kommunikál velünk a tanszék!!! Igaz, nekem szinte meg sem kell szólalnom, mert 1 buszmegállóra vagyok csupán az egyetemtől... De van olyan évfolyamtársam, aki Debrecenből jött fel csak emiatt az előadás miatt - ő megjött órarend szerinti időben és másfél órával később már indulhatott haza... Ezt is köszönjük BME!!! Gratulálok ehhez a szervezéshez és információáramláshoz a XXI. században! Mintha nem lenne egy jólműködő Neptun, ahol a tanárok üzenetben értesíthetnék az érintett hallgatókat... Ez a híres Műszaki Egyetem - bosszant és felháborít!!!

Ma reggel az utcán ez ütötte meg a fülemet: "...elszállt alóla a ló..."
Igen, a magyar szólásokban meglhetősen sűrűn fordul elő a ló, pikk-pakk eszembe is jutott pár:
- ajándék lónak ne nézd a fogát!
- a lónak is négy lába van, mégis megbotlik
- elszaladt vele a ló
- szállj le a magas lóról!
Ma hihetelen milyen pörgős volt a napom: munkakezdéstől kapásból minimum 2 dologgal kellett párhuzamosan foglalkoznom. Rajzoltam, nyomtattam, méretre vágtam, hajtogattam, összefűztem a doksikat, de ezek az elvégzendő feladatok nem csak egy munkára vonatkoztak... Még jó, hogy az ebéd belefért az időmbe! :)

A tegnapi nap egész jó volt: sikerült előbb odaérni a buliba, mint az ünnepelt, akivel már másfél éve nem találkoztam személyesen. Babázhattam egy kicsit a féléves Petrával, aki folyton mosolyog... Ezt egy darabig beosztom. Beszélgettünk éjfélélig, közben libazsíros kenyeret ettünk hagymával... :) Körülbelül ennyiről szólt a tegnap délután. A lényeg: jól éreztük magunkat!!!
Az ilyen, nyugodt, beszélgetős, délután elkezdődő összejövetel is elengedhetetlenek a mindennapokban.
Kora délután letudtam a szavazást - ezen is túl vagyok... :)
A szavazáson és utána is olyan helyekre vezetett az utam, ahol mosolygós, kedves - de ismeretlen - emberek fogadtak. A közvetlenség (ami nincs túlzásba víve) és a kedvesség nagyon jól esik, de nem hiszem, hogy ezzel egyedül vagyok...
Utána egy kis séta a Gellért hegyen, de meglehetősen rövidre sikerült a séta, hisz hideg volt, mert akkor már nem sütött a nap...
Utána egy kis vendégség a szülőknél, majd irány haza!
Talán ma még tanulgatok kicsit, bár a szemem már majd' leragad a fáradtságtól, pedig alig csináltam ma valamit...
No, majd talán holnap...!

Kicsit morcos vagyok, mert zűrös volt az éjszaka, nem aludtam jól, mert forgolódtam egész éjjel...

Ez a munkahét egész jól sikerült, hiszen volt születésnap és névnap ünneplés is, azaz kétszer is koccinthattunk az irodában. :)
Kicsit zsúfolt lesz a mai nap: fel kell kelni kb. dél körül, reggeli, posta, hétvégi bevásárlás, ajándékvásárlás... és legkésőbb 15.00-ra ki kell érni Újpestre, mert oda kell érni egy meglepetés-szülinapi buliba...
Nagy szerencse, hogy hétvégén nem kell bemenni dolgozni, de félek tőle, a jövőhetem nem lesz egyszerű... Az 5 munkanapból 4 napon be kellene tolnom az arcom a BME "K" épületébe; igaz, ezek nem egész napos programok, de azért bezavar a képbe, ha épp dolgoznom kellene 1000rel - ráadásul nem csak kellene, hanem kell is...

Végre ismét sikerült egy beszélgetős, utazási élménybeszámolós, teázós, limonádé ivós estét összehozni a barátnőkkel...
De a jóhangulatom beárnyékolja kicsit, ha a hétvégére gondolok, ugyanis igen nagy a valószínűsége annak, hogy be kell menni dolgozni (bár nekem egyelőre még senki nem szólt), hisz hétfőn leadási határidő van... Eh!
Azt hiszem célba veszem a fürdőt és alszom egy nagyot!

Elégedetlenség

Nemrég még én is folyton kritizáltam mindenféle dolgot, de szerencsére mellettem vannak olyanok, akik felnyitották a szemem, és finoman, óvatosan ráébresztettek arra, hogy ez nem a legjobb hozzáállás dolgokhoz.
Mostanában már én húzom fel magam azon, ha a környezetemben van olyan ember, aki az élet minden egyes mozzanatára csak mérgelődve tud reagálni...
Fölösleges elégedetlenkedni, legyen az egy éttermi kiszolgálás, vagy az ebéd minősége, vagy az, hogy 2 (!!!) percet kell várni a metróig, mert épp most ment el az előző szerelvény... stb.
Lényeg: nyugi!
A mérgelődéssel semmi nem oldódik meg, csak nő a feszültség és azzal csak magamnak ártok...

Lefürötdtem, és hurrá - lottóznom kellene talán (?) - nem statikáztam, hanem egy filmet néztem, mely egy kicsit hosszú, de elgondolkodtató... Egy kedves issmerősöm küldte át a linket, de a lelkemre kötötte, hogy csak saját felelősségemre nézhetem meg. Megtettem, elindítottam, megnéztem... Most a látottakat, hallottakat próbálom gondolatban feldolgozni.

Végre egy nyugodt, egyedül töltött este. Már semmi okom nem lehet rá, hogy ne a statikával foglalkozzak. De talán mégis... Lefürdök, majd utána előveszem a statikát és nekiállok a jövőhéten leadandó házi megoldásának... (Már most látom előre, hogy mekkora számolás-hegyeket hagyok magam után a nap végén. :) )
Ez a hetem nagyon sűrű lesz úgy a munkahelyen, mint azon kívül...
De a jövőhetem sem punnyadással telik, hisz az öt munkanapból 4 napon be kell mennem az egyetemre, hátha ragad rám valami.

A mai este is remekül sikerült: meló - sokáig; sörözés-beszélgetés; jókedv; öröm... stb.
Továbbra is csak ismétlem magam: a barátságok - szinte - a legfontosabbak!!!

Érdekesség:
Hétvégén elkezdtem olvasgatni a WérGidA-n a Szent György tér történetéről szóló írásokat, talán már kezdem átlátni egy kicsit a történetet az elejétől. Ma az építészfórum-on pont ennek a tervezésnek a tervtanácsi ismertetőjéről volt szó. Már régóta tartó, de baromi érdekes és feháborító a történet - talán végül mégis a jó győz?

Ma is borzasztó nagy a szél, de ma már mindenképp el kell intéznem az elköltözést a Váci úti lakásból...
Sajnos sosem tudtam megszokni a költözködéssel járó hercehurcát - pedig néhány költözést már átéltem, Szegeden eddig 8 helyen laktunk... :) Igaz, ezt sosem hiszi el senki, de már én sem tudom pontosan az otthonaink sorrendjét. Szükségszerű volt az összes költözés, hiszen egy földszinti, szoba-konyhás lakásból indultunk, időközben becsúszott néhány örökség, ezek után persze ismét költözés következett. Igaz, a jelenlegi házunkban már 13 éve lakunk, de remélem már nem sokáig, hiszen 2-3 ember számára nincs szükség 2 szintre és 4 szobára...

Végre nyugodtan alhattam, amíg birok.
Nagyon lelomboz, ha olyan az időjárás, mint most: borult az ég, a fákat tépázza a nagy szél, esik az eső... Ilyenkor semmi kedvem kimozdulni a lakásból, pedig sajnos a bevásárlás egyre szükségesebb, mert a hűtő már kong az ürességtől.
De hiába a rossz idő - jól érzem magam!