B.Ú.É.K.

Ezzel az idei utolsó bejegyzéssel kívánok sikerekben, eredményekben és boldogságban gazdag új évet mindenkinek!

Remekül, fantasztikusan, csodálatosan sikerült a - még karácsonykor, 26-án kezdődő - hétvége: péntek este irány Sopron, szombaton és vasárnap 9.30-16.00-ig sí- és snowboard-oktatás Ausztriában, hétfőn pedig hazautazás Budapestre. A soproni szállás kajáit egy ideig visszasírom, ugyanis a svédasztalos reggeli és vacsora nagyon jó volt, azonban a lefoglalt szobák már nem nyújtottak feledhetetlen élményt. A kétnapnyi - reggeltől estig tartó - síelést az izmaim is észrevették, de mindig szeretem érezni az izomlázat. Jó volt, hogy miközben hétfőn útnak indultunk Budapest felé, nem siettünk, épp ezért nem is az autópályát választottuk, hanem szépen, komótosan áthaladtunk azokon a településeken, amelyeket egyébként nem látnánk. Hazafelé megálltunk ebédelni Balatonfüreden, ahol egy hatalmas borjúcsülök várta, hogy hatan lakmározzunk belőle, szerencsére mindannyian jóllaktunk.

A szeretet ünnepén...

...kívánok mindenkinek nagyon boldog, békés, szeretetben gazdag idei Karácsonyt!!!
Elsősorban nektek: család.
Továbbá: And, Bag, Balázs és Márti, Balu és Saci, Bog, Csabi+Ági és Petra, Dani, Dia+Feri és Dia, Era+Norbi és Nóri, Eszti és Ádi, Gábor, Nándi, Peti, Roli, Sotyó és Magdi, Tamás, Zoli, Zolika.
Valamint: az összes munkatársnak, távolabbi ismerősnek, vagy a felsorolásból véletlenül kifelejtetteknek, és mindenkinek, aki egy kicsit is érzi, hogy megérdemli.

Igen, Szegeden születtem, és itt is éltem 19 éven át. Szép hely, jó hely, folyóparti település, az 1879-es árvíz utáni átépülésnek köszönhetően kellő szélességű utcákkal, egy jól körülhatárolt belvárossal. Szerencsére ez a jól körülhatárolt belváros könnyen bejárható, így a karácsonyi ajándékvásárlás is pikk-pakk letudható - lenne... De lehet, hogy már a közelgő karácsony miatt halovány az ajándék-felhozatal. Még szerencse, hogy napsütéses volt az idő... Így - ha mást nem is - de legalább sétáltam egy jót a napfény napfényes városában.

Még a végén azt is megérem, hogy egyszer éjfél előtt bemászom a takaró alá, és durmolok egyet reggelig... Most meg a semmittevésben fáradok el - sehogy sem jó!

Jaj, mi van január 10-én, szombaton? Mindenhol azt olvasom, hogy munkanap... Miért?

Végre pozitív hír is akad a híradóban: buszsofőr mentette meg egy kislány életét, mert a kislány cukorkától fulladozott a buszmegállóban, ekkor a buszvezető leszállt a buszról, és segített a kislánynak. A sofőr 50.000 Ft-ot kap jutalmul a BKV-tól. Komolyan, nagyon szép dolog másokon segíteni, de szerintem ez mindenkinek kötelessége lenne. Így - a pénzjutalom miatt - viszont azt érzem, hogy a segítség csak néha érkezik, holott ennek nem így kellene lennie. Talán megint én látok rosszul valamit?

Már szombaton - az idei utolsó munkanapomat(!!!) követően - megkezdődött az itthoni készülődés a karácsony miatt... Kipróbáltam egy gyümölcskenyér receptjét; rögtön két adaggal sütöttem belőle. Talán legközelebb megkísérlem, hogy csupán egy adag alapanyagot kutyuljak össze, akkor talán nem csak fele annyi cukrot teszek bele, mint amennyit a recept ír. :)
Tegnap autóval sikeresen hazaértünk Szegedre. Még jó, hogy így nem érint a vasutas sztrájk... Persze, tegnap nem is érintett; de ma már igen... Ugyanis Bp-felé ugyan mennek vonatok, de az sem a Nagyállomásról, és nem is minden órában, mint egyébként - ezért hát az egy kissé kiszámíthatatlan. A vonatok késéssel érkeznek, és késve indulnak visszafelé is, talán nem kellene feltétlen órákon át tartó zötyögések árán hazajutni, ha nem muszáj. Lehetne még választani a buszt is a visszaútra, azonban lehet, hogy nagy a tömeg, ráadásul - a vonattal ellentétben - felállni és kimenni sem lehet. Ígyhát az én szerelmem autóba pattant, és célba vette Budapestet.
De a karácsonyi készülődés még tart: néhány ajándék még beszerzésre vár, és a karácsonyfának való fenyőfa sincs még megvásárolva. De szerencsére a nagybevásárláson már túl vagyunk - az is valami. Állítólag tegnap este 11-ig kellett volna nyitva lennie a hozzánk legközlebb lévő bevásárló központnak, de mire mi odaértünk fél 9-kor, már be is mondták, hogy fél óra múlva bezár az áruház.
A Szeged Pláza parkolója megtelt a vásárolni szándékozók autóival. Szerencsére nekünk nem kellett sok idő ahhoz, hogy beszerezzük, amire - a karácsonytól függetlenül - szükségünk volt.

Míg kellőképpen kiáztattam magam a forró vízben, "csajos havilapot" nézegettem (bár talán már nem az én korosztályom a célközönség)... Szerencsére ez agyilag annyira lenullázott, de valahogy mégis felfrissített, hogy sikerült elkészítenem az angolból feladott házit 5 perc alatt. :)

Azt hiszem ez a hét már ilyen lesz: munka után vagy fogorvos, vagy angol, vagy valami más, majd itthon semmi több, csak bambulás magam elé, mert a napközbeni tennivalók teljesen leszívták minden energiám...
Ma is hatalmas életbölcsesség fogalmazódott meg bennem: egy társaságba, ha új ember csöppen, akkor nem feltétlen a csoport hibája, ha az új arcot a közösség nem fogadja be... Ugyanis sem a mások semmibe vétele, sem az okoskodás nem kedvez a beilleszkedésnek. Nem ezzel nem azt akarom mondani, hogy mindenáron meg kell felelni az elvárásoknak. Csupán vannak normák, és ezt néha jobb észrevenni...
Jó lenne objektíven látni dolgokat, úgy magunkkal, mint másokkal kapcsolatban - tudni, hogy mikor mi a helyes, és mi a helytelen.

A hangulatomra elég erőteljesen rányomja bélyegét a kinti időjárás: semmi kedvem semmihez, pedig egy csomó tennivalóm lenne. A hűtő üres, így azt nem ártana feltölteni; a síeléshez is hiányzik még pár apróság; és a karácsonnyal összefüggésben is volna pár dolog, amit be kellene szerezni, hiszen mindjárt itt van... De két hét, és vége ennek az őrületnek, vége annak, hogy mindenfelé hatalmas a tömeg, és a karácsony miatti stresszelés is megszűnik...
Rám még vár egy hét idegbaj a munkahelyen, de utána már csak annyi a dolgom szilveszterig, hogy megtanuljak a havas lejtőkön síléccel közlekedni...

Nyüzsis volt a mai nap: meló, egyeztetés Érden, majd ismét iroda, utána angol...
Érdekesen működik a MÁV. Kb. 30 percenként jár vonat Érdre, és onnan Bp-re. Este 5 előtt el akartam jönni Érdről vonattal, de a hangosbemondó közölte, hogy várhatóan 60 percet késik a szerelvény Nagykanizsa felől. Így jöhettem busszal (az szerencsére indult 17.00-kor, és 17.05-kor is), mert nem igazán akartam várni 30 percet az érdi, vasúti megállóhelyek egyikén, ahol még váróterem sincs. A buszon a fűtés annyira haloványan üzemelt, hogy az Etele térre már szinte hibernáltan érkeztem.

Miért is jó egész nap kapkodni, tenni-venni? Mert akkor napközben nem érzem, hogy milyen nagyon fáradt vagyok. Irodai szinten ismét benne vagyunk az év végi hajtásban, azaz már csak reggel és este érzem magam szörnyen meggyötörtnek.
Az elkészített munkáimmal kapcsolatban kapok pozitív, és negatív kritikát is... Na, az utóbbi egészen lelomboz, ekkor már nincs is kedvem semmihez... Bár, jót csobbanni egy forró vízzel telt kádban, utána aludni egy jó nagyot - na, a megoldás talán ez lehet...!

London Stúdió

Igen, még ősz elején volt az a nagy elhatározásom, hogy nyelvet akarok tanulni... Beiratkoztam első körben egy 8 hetes nyelvtanfolyamra. Ez nagyon tetszett, mert jófej, szimpatikus, felkészült és fiatal a tanár, ráadásul a csoport is jó. Mivel tetszett az első 8 hét, gondoltam befizetek egyszerre még 3×8 hét tanfolyamra.
Kezdem úgy érezni, hogy hiba volt.
A számomra próbaidőszaknak tekinthető első 8 hétben még csak 10-en voltunk a max. 12 fős teremben. De amikor elkezdődött a 3×8 hetes tanfolyam, akkorra már 12 főből állt a csoport - igaz, már ekkor is kicsit rámtört a klausztrofóbia. Az asztalok picik, nincs bennük fiók, így abba pakolni nem lehet; marad a padló, de ott annyi hely sincs, hogy a széket teljesen ki lehessen húzni az asztal alól. A teremben az asztalok "U" alakban helyezkednek el: az u-betű szárain 4-4 ember számára van elegendő hely, az alsó szakaszon 2 ember fér el, és az íves szakasz is 1-1 embernek tud helyet biztosítani - két héttel ezelőtt még az egyik íves szakaszt tudhattam az órákon magaménak. Múlthéten nem voltam órán, mert próbáltam angol helyett inkább pihenni. De jött a csoportba egy új ember, akit a tanár leültetett a helyemre, így ma azon a negyedkörnyi helyen már ketten szorongtunk.
Tudom, egy csomószor szerencsésnek tarthatom magam, hogy kényelmesen elférek a tömegközlekedési eszközökön, a kocsiban, a kanapén, vagy a széken törökülésben...stb., de most valahogy nem igazán tudom értékelni, ha azt hiszik, hogy lazábban elférek kisebb helyen, mintha 2,0 m magasra nőttem, és 150 kg-ra híztam volna...
Hihetetlen, hogy van egy szolgáltatás, amiért fizetek, és nem érezhetem magam kényelmesen az iskolapadban, ahol heti kétszer két órát töltök, mert azzal kell foglalkoznom, hogy én és a körülöttem lévők is elférjenek.